Sziasztok!
Az
a szerencse ért, hogy még az ünnepek előtt kézhez kaptam két Oriflame rúzst,
amit én választhattam ki kedvességüknek hála a katalógusból. Megfogott a
csillámos metál hatást ígérő kép, ezért is rendeltem rögtön két árnyalatot. Had meséljem el nektek elöljáróban, hogy
nagyon szimpatikus a cég hozzáállása, ugyanis abszolút az őszinte véleményem
érdeklő őket, amit ki is hangsúlyoztak, tehát nem a cukormázra hajtanak és az
ingyen reklámra, így ez nálam már abszolút pozitív volt első körben .
A
két rúzs a Colourbox kollekció része, mely 8 színben elérhető, a kellemes
fahéjas barnától az egészen sötét bogyószínig. Az általam választott árnyalatoknál jól látható, hogy az egyik egy pirosas-bordós metál rúzs,
a másik egy mályvás-lilás darab. Mindkettőt úgy szerettem volna első
kipróbálásra időzíteni, hogy az ünnepek alatt kezdjem el viselni, és
tesztelhessem a tartósságot, állagot, színt és ár-érték arányt.
Szenteste
napján viseltem először a szép kis pirosas bogyószínt, ami meglepetésemre krémesebb
volt és ápolóbb mint amilyennek képzeltem. Nem egy agyon pigmentált szériáról
van szó, így aki a maximális brutális fedést keresi annak nem ajánlom, ám
cserébe a kellemes és balzsamos érzetet, a táplálást kapjuk ha szeretjük a
kicsit visszafogottabb eleganciát.
Mivel
az ajkaim a téli időben hajlamosak kiszáradni, így szívesen nyúlok ezekért a
darabokért, és munkába is teljesen elképzelhetőnek tartom a viselésüket, mert
nem tolakodó és maszk hatású ajakravalókról van szó. Amit kiemelnék, hogy nem
szabad úgy elképzelni, mint egy csillámdarabokkal telepakolt krémet, ez ,,anyagában”
fénylik, tudom,hogy sokan nem szeretik az agyon csillámporozott termékeket, és
bevallom én sem rajongok értük, így ez is egy pozitívum a szememben.
A
csomagolás egyszerű, a kis csillagos minták vidámmá teszik, de nem
professzionális, ám engem ez cseppet sem zavar, mert nem a külcsín a lényeg,
hanem a belbecs. Igazi kis táskabarát rúzsnak tartom, nyugodtan választhatjuk a
sötétebb színeket, a kupak jól záródik és kis helyet foglal el a rúzs, így
abszolút a kozmetikai táskák barátja.
Nagyon
rég rendeltem a márkától,de a pigmentáltságtól eltekintve nekem jó benyomásom
lett a rúzsokról. Szép, visszafogott, jó viselni! Bátran ajánlom kipróbálásra,
főleg, mert jó áron kapható, teljes áron kerül kb. 1200 Ft-ba a termék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése