2013. március 4., hétfő

Tavasz- megújulás

Amikor a szívünkig hatol a napsugár, a levegőben a friss, üdes tavaszillat száll, akkor nem csak a természet éled újjá. Számomra a tavasz az egyik legszebb évszak, erre rá kellett jönnöm, és ez a feleszmélés nem régen tört felszínre bennem. Mindig mikor megkérdeztek, hogy melyik a kedvenc évszakom, nem tudtam mit is mondjak, hm, talán a nyár - rávágtam. Ez volt a legkönnyebb választás, meleg van, szünet volt, stb. Aztán most, hogy már nem annyira a gyermeki életemet élem, rá kell jönnöm, mekkora erőt adnak az életben apró dolgok, főleg pici, kisebb vagy nagyobb kudarcok után, amik azért rendesen képen törlik az embert.
Egy apró kis hóvirágot láttam meg a múltkori sikeres állásinterjúm után az egyik járdaszegély szélén. Örültem, egyből le is kaptam a telefonom fényképezőjével, azóta párszor mikor szomorú voltam elővettem már, ránéztem. Ez volt a jelem az oviban, imádtam, a mai napig imádom, kár,hogy már nem lehet szedni, mert csodás volt csokrokba rendezgetni, számomra ez volt akkoriban a tavasz első hírnöke. Érdekes, hogy egy apró virág is mennyi emléket felidézhet bennem, mennyi örömteli pillanat jut eszembe róla.

Elhatároztam, hogy a blogom személyesebb lesz. Marad a beauty téma is, de többször írok rólam, a hétköznapjaimról, az életemről, mindenről. Egy válaszút elé érkeztem, vagy folytatom így, teljesen vállalva magamat, azt aki vagyok, nincs több moderálás, nincs több álarc, vagy abbahagyom. De ahhoz meg túl kedves nekem ez az elmúlt két év, amit itt tölthette, amik célt adtak nekem!

Az okok , hogy ide jutottam, erre a gondolatmenetre, pár troll ember volt az utóbbi időben. Unom őket, unom azt, hogy ötször át kelljen gondolnom, hogy mit írok le, és belém kötnek-e érte. Kössenek, nem érdekel, ha nekik ez jó! Szánalmasnak érzem az ilyen embereket, akik félreértenek valakit és egyből ráhúzzák az undorító klisét, vagy a felszínes szót. Ismersz? Azthiszed, tényleg? TÉVEDSZ. Majd most kicsit beengedlek, hogy megismerj. Még így sem fogsz teljesen, megsúgom. De amikor ez történt, a telefonom után nyúltam, és megláttam a hóvirág képét... ami újra erőt adott nekem.

Küldöm most nektek ezt a csokornyi erőt:)



Köszönöm ,hogy elolvastátok az írásomat, azért a divatimádatom marad a központban természetesen, hiszen szerves része az életemnek :)

Sok puszi: Hajni

4 megjegyzés:

djkaty írta...

De jó, örülök, hogy a amradás mellett döntöttél, és várom a személyesebbeket is. És most kinéztem a kertben lévő hóvirágra...

Rami írta...

fel a fejjel, a trollokkal nem érdemes foglalkozni.
Komolyan!
Én már csak nevetek rajtuk:)

hajnoca3 írta...

De édes vagy :)

hajnoca3 írta...

Rami, Te erős vagy azt tudom, én is erősödök ám! Köszönöm a szavaid <3