2015. július 22., szerda

Arany tetoválás- teszttel

Sziasztok Csajszik!

Ezerrel hódít az arany tetkók időszaka.. lépten- nyomon szembesülhetünk velük, fesztiválokon, parádékon vagy a strandon. Először szkeptikus voltam mikor feltűntek, de a strandolós nyaralásra beszereztem két csomaggal én is, úgy voltam vele, hogy oda elfér a móka és majd meglátjuk milyen lesz. A nyaraláson tervezek hennát készíttetni, feltéve ha lesz az adott helyen...


A balos ív egy itteni Ázsiából való, nem volt drága, és nem volt drágább mint a másik, amit e-bayről szereztem be. A baloldali ív inkább boka köré lehet majd jó, vagy csuklóra, míg a jobboldali minták már bárhova elképzelhetőek. Egyértelműen a madaras példány fogott meg belőle, nem véletlenül. Aki láttam már a Divergent című trilógia valamely részét az tudja, hogy a főszereplő Tris-nek egy három repülű madárból álló tetoválása van, a kulccsontján. Nos, ez a tetoválás nekem nagyon tetszik,és nagyon birizgálja a fantáziám, ezért mikor ezt megláttam, tudtam: nekem ő kell. 
Ki is próbáltam már egyet közülük,és most elmesélem milyen is volt, mennyire bírta, milyen a feltétele és a lemoshatósága.


A középső ujjamra tettem fel függőlegesen egy szívláncolatot, mert falunap volt, gondoltam itt az ideje egy tesztnek. Az alkalmazása ugyan olyan, mint tini korunkban a különböző magazinokhoz csomagolt tetkóké:

1.Vágd ki a formát
2. Vedd le róla az átlátszó fóliát.
3. Illeszd a megfelelő területre, amely száraz kell hogy legyen, majd vizezd be a hátulját, és távolítsd el a papírt.

Nos én így tettem, persze elsőre egy mintát sikerült elszúrnom, elfelejtettem lehúzni az átlátszó fóliát, már meg sem lepődtem :)) A második próbálkozásom sikeres volt. Ami egyből feltűnt az az érdekes szaga volt.. nem is tudom mihez hasonlítsam, talán erős műanyag szagnak mondanám. Bőrpírt vagy irritációt nem okozott, semmi különöset nem tapasztaltam. A tartósságát tekintve még a régi újságos tetkóknál is rosszabb, másnapra a minta fele eltűnt mint szürke szamár a ködben! Szépen csillog, de kicsit fura hatása van, talán a fekete színűek jobbak lesznek. Nem mondom,h nem érte meg kipróbálni, de nem ájultam el tőle sajnos. Egy henna sokkal szebb tud lenni véleményem szerint, sőt még egy csillámtetoválás is tartósabb. Az mondjuk lehet, hogy a sok kézmosás sem kedvezett neki, például egy boka vagy kulccsont területen strand elkerülésével lehet jobban teljesítene.

Jelentem azóta teszteltem másik helyen: a kulccsontomnál tovább bírta és szebben is kopott, csak a nyaralás alatt a gumimatrac tépte le. 






Ti már próbáltátok? Mi a tapasztalatotok?

Puszi: Hajnitok


Nincsenek megjegyzések: