2018. június 6., szerda

Ezt ne vedd meg #2

Sziasztok!

Nehéz szívvel írom ezt a bejegyzést, még mindig nem szívesen mesélek olyan sminkekről, amik nem válnak be, mert egyrészt zavar, hogy pénzt adtam rá ki, másrészt sajnálom, hogy nem olyan, amilyennek képzeltem. No, de pont ezért szántam rá magam erre a kis ,,sorozatra" a virtuális sminkasztalkámon, hogy megoszthassam veletek azt is, amire nem érdemes költenetek, hogy megtalálhassatok helyette sokkal jobb dolgokat.


Alig vártam, hogy megkaparintsam ezt a kis Rival de Loop Young szettet, ami az Under The Sea trendkiadásuk része, hát mi kell nekem nyárra ennél jobban sminkimádóként lányok?  Holografikus csillámos, mi szem szájnak ingere, ez mindenféle hatást ígér. Azt gondoltam, milyen szép lesz a nepfényben csillámló egyenletes ajkak látványa, alapként és kontúrként egyben pedig majd a szájceruza fog jó szolgálatot tenni mellé. Nem mellesleg igen jó áron kapható, hiszen míg a Lovely hasonlo holografikus ,,kit"-jei majdnem 2.000 Ft-ért jöhetnek velünk haza, ez 1000 Ft körüli összegért már megkaparintható. Így nagy örömmel és lendülettel dobtam a kosaramba a Rossmann-ban egyik nap a múlthéten és gyanútlanul távoztam.


A szett maga két színben érhető el, ebben a bronzos árnyalatban és egy lilásan irizáló verzióban. A tartalma egy szájceruza, ami egyébként szép és pont megfelelő állagú, erre egy rossz szavam nincs és nem is lehetne, mert enyhén bársonyos textúra, szép selymes fény és tartósság jellemzi. Az emellé társuló fő attrakcióként szerintem mindenki a szájfényt várná, ám a ,,wow" hatás messze elmarad a várttól. Sőt, nem elmarad, de siralmas. Nem hittem a szememnek, mikor először felvittem. Aztán próbálgattam többször, alappal, alap nélkül, de mindig csak foltos eredményt tudtam vele produkálni, tehát be kellett látnom, nem velem van a probléma, hanem a termékkel. 



Ezen a fotón tökéletesen látszik a probléma, foltosan vihető fel az elszúrt állagú és feltűnően kicsi applikátorral rendelkező folyékony rúzs. Ami érdekes, hogy koppanósan mattra szárd, és jó kis tartós szín lenne, de gusztustalanul beleül a száj apróredőibe, amiket ezáltal mégjobban kiemel. Tökéletesen hidratált ajkakon sem nyújt szerintem szép végeredményt. 
Azonban felhívnám a figyelmeteket a szájceruza szépségére, ami itt is kitűnik. Nem értem kedves RdL, hogyan tudtátok emellé a csodás szájceruza mellé ezt a borzalmas fedőt tenni? Nagyon sajnálom mindenesetre, mert szép hétköznapra is alkalmas viselet válhatott volna belőle. 






A csomagolásról ejtenék még pár szót, mert sajnos vagy sem, engem befolyásol igenis a vásárlásoknál a szép csomagolás. Nem vagyok túl racionáűlis ezen a téren, tudom én, de olyan csodaszép ami csillog, vagy rózsaszín...itt meg mindkettő teljesült,és nézzétek a csillámlást a dobozkán, hát nem gyönyörű?


Sajnálom, hogy ezt a végeredményt kellett megírnom, mert ígéretes nyári kiegészítőnek gondoltam, és alig vártam, hogy megkaparintsam ezt a kiadás darabot. Ti próbálkoztatok vele? Esetleg a lilás árnyalat megvan nektek? Az is ilyen foltos? Írjátok meg a véleményeket.

Ölel benneteket: