2014. április 27., vasárnap

Testápolás: Playboy Play it Lovely

Sziasztok Szépségeim!

Mutatni szeretnék nektek egy testápolási terméket, ami nekem megtetszett az utóbbi időben és nagyon örülök,amiért hozzájuthattam. Először azonban engedjétek meg, hogy elmeséljem, ez hogy is történt. Szóval kapcsolatban állok mint sok más bloggerina a Coty Hungary Kft-vel, aki most is mint mindig hasznos infókkal lát el bennünket. Jött egy olyan lehetőség,hogy aki szeretne csatlakozhat a ,, Playboy klub-hoz". Mivel a nyuszit mindig is aranyosnak tartottam úgy gondoltam, miért ne? Bár nem azonosulok az újság tartalmával és nem az én világom az egész, de a parfümjeiket kifejezetten szeretem, a Play It Rock a kedvencem ami már igencsak fogyóban van, mert körülbelül egy éves és rengeteget használtam az idők során. Most ebből az alkalomból kaptam a cégtől egy testápolót, ugyanis a nyuszis márka már a bőrápolással is foglalkozik, mit szóltok? Szerintem szuper, mert ha a bőrünk is a parfümjeik illatába borulhat az isteni lehet!





























A testápoló egy átlagos kiszerelésű flakonban érkezik, homokóra formában, mely kissé a női testet idézi. A színei gyönyörűek, annyira eltaláltak egy számomra a csajosságot jelképező narancs-pink átmenetű neon színt, hogy az nem igaz, ez rögtön megtetszett és felcsillantotta a szemem mikor elsőre a kezembe fogtam a 250 ml-es kiszerelést. A szaglászás is egyből jó érzéssel töltött el, egy kellemes, finom, babás virágos illatot hordoz magában a krém, nem túl erős, de éppen jó, nőies finom illat. Egyébként bazsarózsa illatú. 24 órás hidratálást ígér, én főleg éjszakára használtam a lábamra, de a lábfejemmel nem bánt el maradéktalanul sajnos, oda egy erősebb, zsírosabb krémre lesz szükségem a sok talpalás miatt. Ha a kezemet kenem be vele az viszont nagyon kellemes, nem nehezíti el, hamar beszívódik és nincs az a ragacsos érzés utána amit gyűlölök a krémekben. Bekenem, eloszlatom és mehetek is, tuti mire leérek a földszintre már be is itta a bőröm, szóval az én szememben ez nagy pirospont! A keményebb dolgokra nem ezt alkalmaznám mint már említettem, de egy kellemes nyári testápolónak szerintem tökéletes választás lehet, az illata és felszívódási képességei miatt főleg.



A minőségét két évig őrzi meg a felbontástól számítva, és így néz ki maga a csomagolás, aranyos nem? :)

Most pedig megmutatom mit ír róla maga a gyártó: 

,,Érzed csábító erőd? Szeretnéd, ha bőröd selymes és illatos lenne? Hagyd, hogy a tested beszéljen helyetted, legyen ez felhívás egy keringőre! Tapasztald meg azt az izgalmat, amit csak egy tökéletesen ápolt bőr kelthet, fedezd fel a Playboy új, 24H hidratáló, érzéki testápolóit! Olyan puha és selymes a bőröd, a pasik mind a nyomodban fognak loholni!

Ezek az örömteli  testápolók hidratálják és puhává varázsolják a bőröd,  csábító illatuk hosszú ideig érezhető. Már a felvitele is finom, kellemes érzés, gyorsan beszívódik a bőrbe és 70%-ban tartalmaz extra hidratáló összetevőket, ez biztosítja a 24 órás hidratáló hatást. A bőr érezhetően puhább és selymesebb, simogatnivaló éjjel-nappal. A bőröd lesz a végső fegyvered a csábítás örök játékában: egyszerűen ellenállhatatlan!

A tusfürdők érzéki flakonja a női test csábító vonalait idézik, minden variánst a rá jellemző “fűző” minta díszíti, a rózsaszín kupakon pedig feltűnik a márka mottója: “press to play”. Testápoló még soha nem volt ilyen csábító! "



Termékek                  VIP testápoló – ragyogást adó termék, fennséges  orchidea illattal
Play It Lovely testápoló – bőrlágyító ápoló, gyengéd bazsarózsa illattal
Play It Sexy testápoló – kényeztetés felsőfokon, érzéki vanília illattal
Super Playboy testápoló – mágikus vonzerő, édes eper illattal
Kiszerelés                 250ml (1299.-Ft), 400ml (1699.-Ft)  
Bevezetés                 2014 február
Parfümőrök:             Play it Lovely: Christophe Reynaud (Givaudan)
                                   Play it Sexy: Nathalie Lorson (Firmenich)
                                   VIP:  Juliette Karagueuzoglou (IFF)
                                   Super Playboy: Lucas Sieuzac (Symrise)



Ha további kérdésetek lenne a krémmel kapcsolatban nyugodtan írjátok meg hozzászólásban! :)

Köszönöm,hogy velem tartottatok, sok puszim:


Nincsenek megjegyzések: