2014. szeptember 10., szerda

Szempillafestés otthon

Helló blogcsibék !

Biztosan sokatoknak volt már festve a szemöldöke, szempillája. Gondoltam a szempilláimon én is kipróbálom itthon. Bementem egy eurós boltba, ahol tudtam,hogy árulnak Kallos kellékeket, sokszor jobb áron mint a fodrászkellékes, és vettem is egy fekete színű krémfestéket 450 Ft-ért. Mivel nekem alapjáraton is eléggé sötét, mondhatni szinte fekete, nem vártam nagy eredményt.


A dobozka parányi, de ennek is a tizedét sem lehet egy alkalommal elhasználni. A negatívum az volt a dologban, hogy ezt a tubust szerintem valaki már kinyitotta, mert a legelső kinyomásnál el volt színeződve a krém, tehát levegő érhette. Sebaj, ezt a részt eltávolítottam. Nem mellékeltek mellé semmit, se kis kefét, se kis kétvégű műanyag villaszerű kis felvivőt mint amit a másik verziónál láttam, mert eközött és aközött vacilláltam.. lehet azt kellett volna, na már mindegy is. 
Megoldottam a dolgot egy régi kifogyott szempillaspirál elmosott keféjével valamint egy ecset segítségével. Teljesen átkentem a pillákat, bár a tövéhez nagyon nem mertem menni az esetleges irritációk miatt.





20 perc elteltével letöröltem majd jó alaposan lemostam a festéket. Fontos, hogy vigyázzunk ekkor, mert akitől tanácsot kérte mesélte nekem, hogy az ő szeme érzékeny és utána napokig könnyezik és piros.

Kicsit sötétebb lett talán,de ennyi. Nem sikerült hű de nagy csodát tennem, a reggeli szempilla spirálozást kiváltani ezzel nem tudtam. Talán ha olyan feketére sikerültek volna mint a lemosás előtti közvetlen pillanatokban, akkor azt mondanom,hogy hű ez már valami, de így semmi extra. Talán a szőke és abszolút világos pillájúaknak jelenthez ez áttörést. Nekik ajánlom inkább ezt a festegetést.

Ti kozmetikusnál próbáltátok már ezt, vagy otthon? Van valami tanácsotok, hogyan érhetnék el áttörőbb eredményt?

Köszönöm,hogy benéztetek, millió puszim:


1 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia!
Az intenzívebb sötét szín elérése érdekében 3%-os oxival kell összekeverni. Én a szemöldökömet szoktam ezzel festeni, de volt már hogy a szempillámat csináltam, egy kis tálkába nyomj ki 1 cm-nyi profipil-t és ehhez keverj hozzá 5-10 csepp 3 %-os színelőhívó oxit, és nyugodtan hagyd rajta akár fél óráig is. Egyébként nem hiszem, hogy felbontották előtted mert én már rengetegszer voltam így hajfestékkel, hogy sötét volt a festék eleje pedig az vákuummal van lezárva vagy ilyen kis fémmel tudod :) Remélem így intenzívebb színt fogsz elérni.