2015. június 28., vasárnap

Filmvélemény: Jurassic World

Sziasztok Csajszik!


Láttátok már a Jurassic World-öt? Ez a Jurassic park filmek legújabb tagja, és már a trailere is elég jóra sikerült. Amikor megláttam a bemutatót tudtam: én erre szeretnék elmenni és moziban megnézni. Nem is kellett csalódnom, vettünk jegyeket és I.-vel beültünk meglesni miújság dínófronton.


Mikor mentünk be a terembe, már elhaladva emellett a plakát mellett nagyon izgatott lettem. Elfoglaltuk a helyünket és mivel alig voltak, kényelmesen éreztük magunkat nagyon. Az előzetesek is megértek egy misét, de ez most mellékes is. 

A látvány:

A film brutálisan látványos, még 2D-ben is, sajnos ki kellett hagynunk a 3D élményt mert az csak egy későbbi időpontban lett volna, ami nekünk már nem volt jó. Csodaszép képek tárulnak a szemünk elé a filmben, és amikor felcsendül az a bizonyos Jurassic Park dallam, akkor minden fiatalabb kori emlék feldereng a lelkünkben. A látványvilág számomra 5* volt, I. szerint kicsit túlzásba vitték a futurisztikus jelleget, de nekem tetszett mert így volt hiteles, hiszen a technikai vívmányok már tovább fejlődtek az időben, főleg a vízi dínós ( ne kérjétek,hogy írjam le a nevét :D) jelenetre értem ezt, mikor lelógatnak neki egy nagy cápát,ő felugrik mint egy delfin,és bekapja, majd a nézőtér aláereszkedik és a víz alatt úszó állatot látjuk. Persze a mezőkön gömb szerű ,,autókban" haladás tényleg futurisztikus, de könyörgöm, eleve őskori lényekről szóló filmről beszélünk, aminek semmi valóságalapja :) Egy szó mint száz, nekem ez sem okozott gondot. Aztán persze feltűnik a délceg lovag, a hős raptoridomító is, aki helyes és merész a kis mellényében és a dínói a tenyeréből esznek, szerencsére nem szó szerint. Várható a végkifejlet a nőci és közte, de ez is kell bele, mindig kell egy kis szerelmi szál.
A legviccesebb dolog a filmben egy olyan baki volt, amit még férfi szemmel I. is észrevett, sőt még a mögöttünk ülőktől is hallottam,hogy ezen kuncognak. Egy pillanat alatt a hősnőnk haja szögegyenesről szépen besütött göndörré változik (gondolom a párától és izzadságtól összeugrott hatást akarták ezzel érzékeltetni), de olyan hirtelen, hogy komikus kissé, de ez legyen a legnagyobb gond, legalább jót nevettünk.


A történet röviden: 

Család, gyerekek, nénikéhez vakációra küldés, aki egy hanyag, gyermektelen munkájának élő és ott 1000%-ot hozo és precíz ember, de a magánéletében sikertelen. Rábízzák a gyerekeket, akikkel nem törődik így bajba kerülnek, a helyszín ugyanaz a sziget, Nublar ahol a régi részek is játszódnak. Másik szálon a raptoridomár főhősünket ismerjük meg, a két szál egybekapcsolódik mikor elindulnak az elveszett gyerekeket feljuttatni, közben egy extra veszélyes dínó hibrid, aki már kifejlesztett extrákkal rendelkező példány a béka dns-től a rája dns-ig minden van benne mint a legjobb cosmo koktélban, így okos, ravasz, gyors és rejtőzködni is tud , emellett megöl mindent ami az útjába kerül, könyörtelen, a gyilkolásért öl, nem a fennmaradásért. A csattanót nem lövöm le, de a megmentésben a raptorok fognak szerepet játszani, és a végén meg is beszéltünk I.-vel,hogy mi elfogadnánk itthonra egy kis raptort, szóval ha van felesleges nektek, akkor szóljatok:)

Plusz dolgok a filmben amik nekem nagyon tetszettek:

- Visszautalás az előző filmekben , pl.: mikor az első rész végén a raptor jelenetnél leszakad a nagyteremben lógó Jurassic Park szalag... nos ugyanezt a szalagot viszontlátjuk egy elhagyatott régi romos épületben, a képek a falón.. itt rájövünk ,hogy jé ez az a terem ahol az első rész játszódott. A régi autók is feltűnnek, szóval nekem ez nagyon bejött, hogy visszahoztak utalások szintjén pár emléket
- Az érzelmek. Aki kicsit is szereti az állatokat, az vigyen magával zsepit, mert én bizony megkönnyeztem az egyik jelenetet.... a moziban. Még sosem sírtam moziban, és nem gondoltam volna, hogy éppen ezen a filmen fogok...
- A két testvér közt felszínre bukkanó kötelék
- T-Rex felbukkanása, és a végén összefog a Raptorral
- Utolsó jelenet, a természet visszaszerzi a hatalmat az ember által elnyomni próbált sziget felett


A szereplők:

A női főszerepet Bryce Dallas Howard játsza, akit én ezelőtt nem ismertem. A férfi szereplő már többeknek ismerős lehet, nem más mint Chris Pratt, akit láthattunk a Galaxis őrzőiben, vagy a városfejlesztési osztály elnevezésű sorozatban. Kérdem én, mikor kupálódott ki ez a pasi ennyire? :) A két fiatalabb srác is aranyos a kisfiút Ty Simpkins alakítja ,a bátyja pedig Nick Robinson, a meg nem értett, komor fiú.


Mindent összevetve, érdemes elmenni rá, megnézni, mert tényleg egy nagyon jó kis filmet hoztak össze, szóval ha tehetitek, moziban nézzétek meg mert tudjátok, minden film nagyobb élmény moziban mint otthon.

Láttátok már? Nektek tetszett?

Sok puszi: Hajnitok

Nincsenek megjegyzések: