Sziasztok!
Lehet van olyan köztetek, aki emlékszik rá, hogy bizony nem ez az első olyan kezdeményezése a h&m-nek,amiről most írok ebben a posztban. Hogy miről is van szó,azt elmesélem nektek először pár mondatban, majd elmondom a tapasztalataimat és a véleményemet.
Nagyon jó dolognak tartom a second hand üzleteket, turkálókat, mert támogatom az egyediség mellett a pazarlás megakadályozását, a túlfogyasztás meggátlását. Nem mindig kell ezen az ösvényen haladnunk, de ha egy cég is beáll a sorba és támogatja az ehhez a szálhoz fűződő dolgokat,akkor azt érdemes komolyan venni és fejet hajtani előtte.
Az én kuponom ebben a vásárlásban lett felhasználva. Szert tettem egy szuper új farmerre és egy fülbevalóra
Ezen az árbán követhetitek végig a filozófiát
Több okból is nagyon jó kezdeményezés ez. Egyrészt kevesebb lesz a pazarlás, másrészt nem vesznek kárba az értékes textilek. támogassuk együtt a divat ezen körforgását! külön gratulálok a cégnek, azért is, mert nekik ebből semminemű anyagi, vagy akármilyen más hasznuk nem származik. Szinte hihetetlen, mégis igaz! Becsülendő. Biztos vagyok benne, hogy fogok még legalább egy szatyor ruhát leadni. Tegyetek Ti is ilyen formában jót, ha van kidobásra ítélt rongyotok, vagy más textíliátok! Az sem elhanyagolandó,hogy Ti is jól jártok, mert az 500 ft-os kupon mindig jól jön!
Minden információt és egy kisfilmet is megtaláltok ITT, a h&m oldalán! Fontos, hogy tudjátok, nem támogatott senki azért,hogy ezt megírjam, ez a saját véleményem.
Nektek mi a véleményetek az egészről? Vittetek már be ruhát a h&m-be?
Köszönöm,hogy itt voltatok:
2 megjegyzés:
Úgy tudom, ez nem egy időszakos akció, hanem folyamatosan él. Én legalábbis kb. negyedévente vittem az elmúlt egy évben használt ruhát a H&M-be, mindig adtak érte kupont. Olyan akció volt egyszer, talán 2016 tavaszán, hogy egy szatyornyi ruháért nem egy, hanem kettő darab kupont adtak. Egyébként én is szeretem ezt a kezdeményezést, és jónak tartom. Örülnék, ha online is le lehetne vásárolni a kupont.
Tényleg? Látod ezt nem tudtam, mert annak idején 2013-ban mikor kihirdették akkor láttam utoljára nálunk a konténert,de majd szemfülesebb leszek! Igen,sajnos online nem lehet de tényleg jó fejlesztés lenne, jó ötlet :) Néha olyan akciók vannak online amik az üzletben nem és arra is be lehetne váltani akkor a kuponokat...
Megjegyzés küldése