2014. május 15., csütörtök

Chanel Hydrabase 106. Rouge teszt

Sziasztok beauty fanok!

Most érzem úgy, hogy eleget teszteltem ezt a rúzst ahhoz, hogy meséljek róla nektek. Ez a darab az első és egyben egyetlen Chanel termékem, igazi kincs a számomra és már csak azért is nagyon szeretem, mert ajándékba kaptam , nem kicsi örömöt szerezve nekem ezzel. Lássuk, milyen is a híres Chanel ezen rúzsa.


Róla lesz szó!

Ez a rúzs, egy nagyon szép, akár minden hétköznapba beilleszthető árnyalat, a 106-os, Sensation nevet viseli. Nem egy nagyon feltűnő és intenzív szín, kellemes bordós-pink-es keverék, mikro csillámokkal amik az ajkakon eltűnnek, nem lesz tehát az a brutálisan csillogó szín.


A Hydrabase név már arra utal, hogy egy tápláló dolognak kell lennie. Ám teljesen őszinte leszek, semmilyen extra táplálást nem éreztem. Nem szárít, de nem is hidratál, nem az az extra krémes textúrájú krém mint amit egy igazán selymes rúzsról gondolnék. Ettől függetlenül nem mondanám rossznak, ugyanis nem kell hozzá tükör, nyugodtan előkaphatjuk a nap folyamán is és újra felvihetjük, vagy megigazíthatjuk, nem kell attól félnünk mint az igazán ,,vizes" rúzsoknál,hogy a fél fejünk összekenjük, vagy evés közben elcsúszik, rondán kopik. Apropó kopás, egyenletesen kopik a szín a szájról. 



A csomagolás a letisztult fekete-arany kombó, igazán elegáns és hívogató, erős műanyag. Szép, főleg az arany részek tetszenek benne. A Chanel logója pedig a kupak tetején helyezkedik el és hívogatja az divatáldozatokat.



Az árát nem tudom, de ha érdekel valakit a neten utána lehet nézni, olyan 35 dollár körüli összegeken láttam e-bayen.

Nektek van Chanel terméketek? Milyen, esetleg melyik a kedvencetek? Igazán érdekelne, hogy melyik drágább árkategóriájú márka az, amit ajánlanátok másoknak, írjátok meg ha van kedvetek!

Puszillak titeket:

2 megjegyzés:

Megaera írta...

Szerencsés vagy, hogy kaptál egy ilyen szépséget :) Én még csak álmodozom a high end termékekről, de majd egyszer..! :P Egyébként tényleg szép a színe, mutatsz majd vele sminket esetleg, vagy egy mintát a kezeden/szádon?

hajnoca3 írta...

Nekem mondod? :) Ez az egyetlen ilyen dolgom, nem is találkoztam ilyenekkel még soha! Igen, mikor töltöttem fel a képeket leesett, hogy hoppá. elfelejtettem mintát csinálni, de pótolom megígérem :)) Neked is lesz majd biztosan egy high end terméked, egy igazi sminkmániás nem ússza meg ;)