2014. május 17., szombat

H&M körút

Voltam a H&M-ben, de mire ezt a posztot kiteszem, azóta már biztos megint voltam :) Hiába, a női lélek már csak ilyen, szeretek nézelődni. Pár dolgot, amik nagyon megtetszettek fel is próbáltam, mert kíváncsi voltam, mégis hogyan állna rajtam. Végül nem vettem semmit, de azért van olyan ami még most is birizgálja a fantáziámat és bizony szívesen látnám a ruhásszekrényemben.


Ez a ruha a legnagyobb kedvencem, azóta is bánom, hogy nem hoztam el, mert olyan kis elegáns, nagyon kombinálható és lehetett volna nekem a tökéletes kis feketém. 2990 Ft volt... hát bolond voltam, v agy bolond voltam? Utána visszamentem, de már nem találtam. De mivel így történt, biztosan okkal nem lett az enyém. Mindenesetre a tökéletes kis fekete ruhát azóta sem találtam meg, és amondó vagyok azt keresve nem is lehet, az csak úgy szembe kell, hogy jöjjön veled!


Ezen a ruhán a pöttyök tetszettek meg, olyan kis bohókássá teszik és nekem a 60-as éveket idézi valahogy az egész, valamilyen piros kiegészítő kombinálással és vörös rúzzsal tudnám elképzelni. Ha jól emlékszem ennek az ára is 3000 Ft körül mozgott.


Ez a felső a második nagy kedvencem még így visszanézve is a fekete ruha után. Az ára 1990 Ft volt, nem volt drága, de nem akartam mégsem költeni így mint az összes, ez is ott maradt... hát, ennek is lenne helyen nálam, tetszik a kivágás formája és a minta is rajta, a színe is kellemes.....


Ennek a csajos színe fogott meg, na meg a kép, a város, a nyüzsgés ugrott be róla. Talán ezt nem bánom, hogy nem lehetett az enyém, mert aranyos meg minden, de valahogy ha választanom kellene ez lenne az utolsó amire esne a voksom. 

Ti szoktatok járni csak úgy nézelődni? Kibírjátok,hogy ne vegyetek semmit?

Puszillak Titeket:



2 megjegyzés:

Megaera írta...

Az az első fekete ruci tényleg nagyon csinos :)

Névtelen írta...

A fekete ruha nagyon tetszik. :)