2012. január 4., szerda

DIY rock chick felső !

Sziasztok édik !


Barkácsolós ötletelős kedvem vezérelt a mai bejegyzéshez , ugyanis ollót ragadtam és egy régi fehér pólót átalakítottam magamnak . Nem mondom , hogy tökéletes lett , de első próbálkozásra megteszi , és gondoltam megmutatom nektek is !



Hozzávalók :

Póló
Olló
Filc vagy valamilyen toll a jelöléshez

Készítettem kis béna ábrákat is , de leírom inkább szerintem úgy érthetőbb =D
 Tehát , a póló két vállpontját bejelöltem a filccel , ahol találkozik az ujj és a test része a pólónak . Na ott levágtam egyben az ujjat . Kijelöltem milyen széles legyen a pánt , majd milyen mély dekoltázst szeretnék hozzá , v alakban , ezt persze mindkét oldalon szaggatott vonalakat majd összefogva az elejét és hátulját levágtam , nyissz nyissz ! Ezután húzkodjátok meg a széleit , így befelé fog pödrődni és nem látszanak majd ki a vágott szélek !
 Ezen a képen már a póló hátulja van , Látható itt is tehát , hogy az  összefogás után következő v kivágás miatt eléggé mély a háta , ezért két lyukat készítettem majdnem a v közepéhez , inkább lejjebb , és egy kis póló maradékból levágott csíkkal masnit kötöttem a két lyukban átdugva , ennek köszönhetőn már nem csúszkál le a vállamról a felső . 

Tudom , hogy nem nagy durranás , de örülök , hogy én készítettem és jobb , hogy lett belőle valami , mintha a kukába dobtam volna a pólót .






Tehát ez a prototípus


Nos ez lenne az egyben


Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés !

Puszi: Hajni 

Nincsenek megjegyzések: