2012. május 2., szerda

Sztármustra 2. - Rihanna

Ikonikus nők ugyebár a téma. A második nő, aki eszembe jutott Rihanna lett. Szeretem a zenéjét, szép nőnek tartom, és imádom, hogy szinte minden jól áll neki, ha nem minden, de én ezt is meg merném kockáztatni! Kicsit mondjuk nehéz követni már a haj változásokat nála, ami nekem sok, mert nem tudom, hogy hogy bírja a haja, hogy kb 1 hétig platinaszőke majd újra vörös stb stb. Nyilván a profi fodrászai megoldják,de kétlem, hogy ez azért annyira jót tenne neki. Ikonikus számomra a zenéje miatt, azért ahonnan indult és ahova felküzdötte magát, hiszen a babaarcú kislánybőól mára igazi szexi nővé érett.


Nekem az is szimpatikus, hogy nők millióinak mutatott azzal példát, hogy nem kendőzte el az őt ért erőszakot a pasija részéről, hiszen tudjuk Chris Brown jól elverte annak idején, a képek bejárták azóta a világot, és felnyitotta remélem  szemét. Sminkjeit tekintve legalább annyira kaméleon a csaj mint a hajakat illetően. Nincs egy igazán rá jellemző smink stílus, hiszen láthattuk már babás alig sminktől kezdve a dögös fekete szemeken át a pink rúzsig mindenhogy. Én most kiválasztottam tőle egy nekem tetszőt és azt készítettem el Egy narancsos csajos , de mégsem túlzásba vitt  szemmel, ami szerintem nekem egyébként nem áll annyira jól, nem az én színem. De majd írjátok meg ti mit gondoltok. Jöjjenek a képek.

 A szemen lévő színt próbáltam visszaadni, de tus nélkül, ezzel ötvözve a régebbi, babásabb vonalát.






A hajam feltűztem majd elfogtam egy kendővel. Nekem ez olyan Riris, továbbá a karikafülik is :) A sorozat hamarosan folytatódik egy újabb számomra ikonikus és példaértékű nővel. Na , mit tippeltek , ki lesz az ? :)

Puszi: Hajni

5 megjegyzés:

Endi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Endi írta...

A régi korszakaiban is volt vagy műszempillája, vagy tusvonala, azt ne hagyd ki, mert nagyon sokat dob bármelyik sminken (felső vízvonal kifestése is)! De maga a szemhéjpúder színe nagyon széép *.*"

Zitu írta...

Díjat kaptál!
http://zituublogja.blogspot.com/2012/05/viragok-es-dijak.html

hajnoca3 írta...

Endi! Igazad van:) Tényleg Ririsebb lenne úgy, de próbáltam a babás oldalát ötvözni a vagányabbal! De tényleg igazad van puszi :)

Zitu <3 Nagyon szépen köszönöm :)

Endi írta...

Próbáld úgy, hogy nem feketével, hanem barnával, sötétbarnával húzol vékony tusvonalat, egészen a pillatövekbe, és azt is picit elmaszatolod fülpucival. Úgy sokkal természetesebb, alig feltűnő, de mégis van kerete a szemnek :)